Recept
Svéd gombasaláta, főtt tojással
- Elsőként egy edényben forraljunk vizet és dobjuk bele a paradicsomokat 1 percre, majd húzzuk le a héjukat és vágjuk apró darabokra úgy, hogy a száránál lévő keményebb részt kivágjuk.
- Ezután jöhet a vöröshagyma, fokhagyma aprítása és a gomba szeletelése.
- Olivaolajat melegítünk és üvegedre pároljuk benne a vöröshagymát.
- Hozzáadjuk a fokhagymát, a gombát és nagyobb lángon elkezdjük pirítani. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, paradicsompürét, a citrom reszelt héját és levét.
- Hozzáadjuk a babérlevelet, sót, borsot, fűszereket és kevés cukrot is, majd sűrűre fűzzük. Pár órára behűtjük és pirítóssal tálaljuk.
- 2 db tojást keményre főzünk, félbe vágjuk és a salátával együtt tálaljuk
Vagy
- Vágjuk apróra a hagymát és pároljuk meg egy kevés olajon.
- Tegyük rá a megmosott, cikkekre vágott gombát, sózzuk meg, és gyorsan pirítsuk át az egészet.
- Amikor már a gomba levet eresztett, tegyük hozzá paradicsompürét, fűszerezzük őrölt borssal, babérlevéllel és kakukkfűvel, ízesítsük citromlével és egy-két karika hámozott citrommal.
- Pároljuk még néhány percig, szükség esetén adjunk hozzá egy kevés vízet, illetve öntsünk rá némi száraz fehérbort.
- Hűtsük le és tálalásig tartsuk a hűtőben.
Vagy
- A hagymát apróra vágjuk, a gombát pedig legyaluljuk vagy nagyon vékony szeletekre vágjuk.
- Az olajban a hagymát világosra pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát.
- Ekkor történik a fűszerezés is: sózzuk, borsozzuk, megszórjuk cukorral és citromlevet csöpögtetünk rá.
- Addig pároljuk, míg a gomba összes leve elillan, ekkor hozzáadjuk a paradicsomszószt.
- Még néhány percig együtt pároljuk őket, megkóstoljuk, és ha kell, utólag is ízesítjük.
- Megszabadítjuk a babérlevelektől, majd jól behűtve tálaljuk.
Kijevi jércemell, burgonyapürével, mandulás őszibarackkal
- Fűszervajas töltelékhez a sajtot lereszeljük (én személy szerint a legkisebben szoktam lereszelni, de sokan a nagylukúval csinálják), ezután jól összegyúrjuk a vajjal, kevés sót, az apróra vágott petrezselyem zöldet és reszelt szerecsendiót adunk hozzá. Ezután újra összekeverjük jó alaposan, és amíg a húst előkészítjük, hűtőben tároljuk
- A csirkemellbe egy hegyes, vékony pengéjű késsel óvatosan, kb. a közepénél beleszúrunk, de vigyázva, hogy a mellfilé ne lukadjon át. Az ujjunkkal kicsit kitágíthatjuk a bevágott részt.
- Ha ez megvan, akkor a fűszervajas tölteléket kivesszük a hűtőből, és egy sima csőfejes nyomózsákba helyezzük, ezután a mellfilékbe óvatósan belenyomjuk a fűszervajas tölteléket, és a végén egy fogpiszkálóval a bevágott résznek a végét lezárjuk, hogy sütés közben a fűszervaj ne jöjjön ki.
- Duplán panírozzuk (liszt > tojás > morzsa > tojás > morzsa), lényeges, hogy mindenhol jól fedje a panírozás. Utána hűtőbe tesszük kb. 20z percre, hogy a vaj visszadermedjen (amikor összegyúrjuk, a kézmelegtől meglágyul), és a panír is kicsit megkeményedjen rajta.
- 160 fokra melegített bő olajban lassan pirosra sütjük. Húsvillával (vagy bármi mással) nem szabad megszúrni, mert kifolyik a tölteléke.
- A burgonyát megfőzőm, majd megpucolom. Pürét készítek belőle, maragarinnal, sóval, fehérborssal, szerecsendióval ízesítem.
- A tálaláshoz manudlát pirítok és egy kicsit megpirítom a barackot is hozzá.
Vagy
- Reszelje finomra a sajtot, dolgozza el alaposan a margarinnal és a fűszerekkel, majd a kivert csirkemellre kenve csavarja fel és tűzze meg hústűvel.
- Alufóliára helyezve süsse meg közepes hőfokra előmelegített sütőben.
- A burgonyapüréhez tisztítsa meg és vágja kockákra a burgonyát, majd bő, sós vízben főzze puhára.
- Egy keverőtálba téve a leszűrt burgonyát, öntse hozzá a tejet, margarint illetve az apróra vágott petrezselyemzöldet is adja hozzá, majd konyhai robotgéppel keverje pépesre. Idénynek megfelelően fejes salátával tálalhatja- az esztétika fokozása érdekében pedig habzsákba töltve tálalhatja a burgonyapürét.
Vagy
- A teavajat időben kiveszem a hűtőből, hogy puha, képlékeny legyen.
- A Trappista sajtot nagylyukú reszelőn lereszelem, és hozzáadom a puha vajhoz.
- Adok hozzá még néhány gerezd (ezt mindenki ízlése szerint) reszelt, vagy préselt fokhagymát, és jól összekeverem, egyenletesen eldolgozom.
- A csirkemellfilét megtisztítom, a kissebb cafatokat levágom róla, és a szélesebb végénél, 1 hosszú, hegyes késsel felszúrom, és lyukat alakítok ki benne.
- Kívülről pedig finoman megsózom.
- Mindegyik csirkemellet így előkészítem.
- Majd a vajas töltelékkel kitöltöm az üreget, amit képeztem, de csak annyira, hogy a vége lezárható legyen. Jól összenyomkodom a végét a húsnak, hogy ne nyíljon szét.
- Ha valaki bizonytalan a dologban, akkor fogpiszkálóval, vagy hústűvel is lezárhatja.
- Ezután pedig a szokásos módon, liszt, tojás, zsemlemorzsa, kipanírozom.
- Én, a biztonság kedvéért dupla panírban készítem, hogy kissebb esélye legyen kifolyni a tölteléknek.
- Nem túl forró olajban kezdem el sütni, fedő alatt, hogy biztosan átsüljön a husi, és csak a végén csavarom fel a tűzhelyet, hogy megpirítsam kicsit a bundáját.